Prosztatamegnagyobbodás

Ne törődjön bele, tegyen ellene!

A prosztata (dülmirigy) megnagyobbodása normális élettani folyamat. Kb. 30 éves kortól kezdődően a prosztata növekszik. Az orvosok ezt a prosztata jóindulatú megnagyobbodásának, azaz benignus prosztata hiperpláziának (BPH) nevezik. A mirigy növekedésével járó problémák általában 50 éves kor fölött kezdődnek, és az idő előrehaladtával fokozatosan válnak egyre súlyosabbá. Erre a legtöbb férfi a „várjuk ki a végét” stratégiát választja: nem tesz semmit. Így viszont anélkül, hogy ennek tudatában lenne, hozzászokik az állapottal járó korlátokhoz az élet minden területén (szabadidő, munkavégzés és társasági élet). Jobban jár tehát, ha már időben cselekszik, hiszen a panaszok csak súlyosbodni fognak.

A növekvő prosztata egyre jobban nyomja a húgyhólyagot és a húgycsövet.

A következmények:

  • sűrű vizelési inger, főképpen éjszakánként;
  • gyér vizeletsugár;
  • csepegés;
  • a hólyagot vizelés után is teltnek érzi;
  • a vizelet ürítése lassan indul meg.

Az érintett férfiak többsége a tünetek jelentkezésekor nem tesz semmit. Pedig a társadalmi életüket egyre jobban beárnyékolja a fokozódó stressz, éjszakai alvásuk az ismétlődő kijárkálás miatt zaklatottabb, nyugtalanabb.

Időben figyeljen a hólyag- és prosztataproblémákra!

A jóindulatú prosztatamegnagyobbodás pontos okait még nem sikerült teljesen feltárni. A legvalószínűbb, hogy hormonális és genetikai tényezők egyaránt szerepet játszanak benne. Egy dolog azonban biztos: a sűrű vizelési inger jelentkezése és más, a húgyhólyaggal kapcsolatos problémák idővel súlyosbodnak.

Ha azonban valaki túl sokáig vár, előbb-utóbb már csak a prosztatagyógyszer segít, aminek sok esetben kellemetlen mellékhatásai lehetnek. Van azonban jó hírünk is: ha a jóindulatú prosztatamegnagyobbodás tüneteit időben észlelik és kezelik, a panaszok véglegesen megszüntethetők. A gyógynövény-hatóanyagot tartalmazó termékeket már régóta alkalmazzák prosztatagyulladás, hólyag- és prosztatabántalmak kezelésére. Az ilyen, pl. prosztatagyulladásra való készítmények használatát a szervezet rendszerint igen jól tolerálja. Ne várjon tovább Ön sem!

Vajon a tünetei már életminőségét is befolyásolják? Töltse ki a tesztet, és megtudja!*

1/7

Milyen gyakran volt olyan érzése vizelés után, hogy a hólyagja nem ürült ki teljesen?

2/7

Milyen gyakran fordult elő, hogy az előző vizelést követő két órán belül újra ki kellett mennie?

3/7

Milyen gyakran fordult elő, hogy vizelés közben elállt, majd többször újra indult a vizelete?

4/7

Milyen gyakran érezte úgy, hogy nem tudja a vizelést visszatartani?

5/7

Milyen gyakran volt gyenge a vizeletsugár?

6/7

Milyen gyakran kellett erőlködnie, hogy meginduljon a vizelete?

7/7

Átlagosan milyen gyakran kell éjszaka felkelnie vizelni? A lefekvés és felkelés közötti időszakot vegye figyelembe.

Nincsenek tünetei, vagy azok jelentéktelenek. Úgy tűnik, hogy Önnek nincs kezelendő jóindulatú prosztatamegnagyobbodása. Ha már elmúlt 45 éves, célszerű a tesztet félévenként megismételnie, és évente legalább egy alkalommal megvizsgáltatnia magát szakorvossal.



Tünetei mérsékeltek, amelyek a prosztata kezdődő jóindulatú megnagyobbodását jelezhetik. Javasoljuk, hogy rövid időn belül keresse fel orvosát.



A teszt alapján megállapítható, hogy súlyos prosztataproblémák jelentkeztek Önnél. Ne várjon, haladéktalanul forduljon orvoshoz, hiszen Önnél szükséges a prosztatavizsgálat!



UROSTEMOL® Men

Enyhíti a gyakori vizelési ingert

Azoknak a férfiaknak, akik segíteni szeretnék a prosztata és a húgyhólyag egészséges működését.

Bővebben

Az UROSTEMOL® Men vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer. A gyakori vizelési inger elleni gyógyszer kizárólag a régóta fennálló használaton alapuló, meghatározott javallatokra alkalmazható. A termék megvásárolható a gyógyszertárakban.

UROSTEMOL® – Vásárlás

Az UROSTEMOL® termékek gyógyszertárban kaphatók!

Gyógyszertár